A múlt héten pár napot Aligán töltöttem, és mivel kellemesen borult-csatakos volt az időjárás, rögtön két hobbimnak is tudtam élni, miszerint fotóztam és torokgyulladást szereztem. Noha ezek egymást kizáró gondolatnak tűnnek, valójában a kettő között szoros oksági kapcsolat áll fenn. Nem egészen az időjárásnak megfelelően készültem, és noha a nyakkendőből lehet sál félét tekerni, ez kényszermegoldásnak sem tökéletes. Tehát sokkal kevesebbet tölötttem kinn a szabadban, mint szándékoztam volna. de azért igyekeztem használhatóbb képeket is lőni.
A hotel mellett terül el a Club Aliga parkja, gyönyörű őszbe borult fákkal, ködös hangulattal, tehát pont azt kínálta, amit elvárnék egy október eleji tájtól.
A pókhálón fennakadt levéllel egészen konkrétan szerencsém volt, a szél miatt folyton mozgásban lévő modellem egy picit lenyugodott, amikor fotózni akartam. Gyakorolnom kell még az élesség állítást, azt hiszem ilyen képeket legkönnyebben hagyományos módon lehet készíteni: nagy rekesz a kis mélységélesség miatt, és manuális fókusz, hogy ne hülyüljön meg az atomatika. Most, hogy sikerült kicserélnem prizmásra a mattüvegem (bár azt hiszem megint szét kéne szednem és kifújnom a port, amit ügyetlenül konzerváltam a mattüveh és a prizma közé), ilyen helyzetet sokkal jobban meg fogom tudni oldani a nagy fényerejű (1:1.4) régi yashica objektívvel.
Ez afféle "háttérkép" típusú produkció, és jó példa arra, hogy sokszor mennyire becsapja az embert a gép hátsó kijelzője - az ott szépnek tűnő kép kinagyítva elég ügyetlen lehet. Tehát ez a kép egy rossz képre példa.
Tulajdonképpen ezzel képpel el is jutottam a bejegyzés alapgondolatához: mennyire szabad játszani a szaturációval? Lefelé viszonylag könnyű, egyetlen lépésben lehet fekete-fehér képeket csinálni, vagy ki lehet mosni vele a színeket; egy kis kontraszt növeléssel egészen hangulatos képek jöhetnek így létre. Fölfelé azonban eddig nem nagyon mozdultam el, ha megszaladt a kezem, akkor abból nagyon rikító, neonos, műanyag képek születtek. Ennél a képnél viszont, mivel eleve nagyon kimosott volt a köd miatt, maximumig nyomtam a csúszkát. Meglepő módon egyik szín sem esett le a képről, és így egészen emészthető maradt - mondjuk a nádas zöldjét a helyszínen például nem is érzékeltem. Tehát, leszűrve a tapasztalatot, néha nem feltétlenül oromba, ha túlszaturálja az ember a képet.
Ez a kép egy kis házikó homlokzata - igen, a teljes ház nem sokkal szélesebb, mint ami itt látszik. Valószínűleg valami uradalmi épület lehetett eredetileg, nem csak az ablak alatti bábos korlát volt az egyetlen erre utaló építészeti elem. Most afféle lepusztult nyaraló hangulatát árasztja - a vizesedés valószínűleg nem csak ilyen időjárásnál okoz gondot. A fal erősen fakó rózsaszín festése sem dobta fel a lehangoló külsőt, bár a vakolat mállása ne sokat hagyott az eredeti színből. Amikor megláttam, meglehetősen szürke hangulatú volt, de annyira tetszett a régi pompa, a jelen igénytelensége és a pusztulás együttes hatása, hogy lefotóztam. Aztán ezen is megnéztem, mit művel vele a túlszaturálás. Az eredetileg szürke penész kékessé vált, a sárgás fűből brutális zöld lett, és a világító piros festés miatt a korlát rozsdafoltjai is hangsúlyosabbak lettek. Így sokkal üdébb és - talán az erőszakos zöldek miatt - sokkal nedvesebb hatást kelt. Viszont így némileg tompult a bús-borongós hangulata is - kíváncsiságból készítettem egy fekete-fehér változatot is, hogy megnézzem, mennyit számítanak a színek. Amíg a fekete-fehér változat jó illusztráció lehet egy szociológia cikknek (mint szegénysor vagy nyomortelep vagy hasonló), addig ez sokkal vidámabb - nekem (bár lehet, ez a fű harsánysága miatt jut eszembe), leginkább valami óceán parti - ír, például - hangulatot közvetít. Perzse lehet, ez a képeslap - naptár vonalon mozgó fotósok miatt is lehet, ha ők is mindent túlszaturálnak (ez azért néha előfordul velük).
Tényleg nem lettek nagyon műek ezek a képek? Mivel elfogult vagyok saját produktumommal szemben, nekem ez még elfogadható kategória, de mérget nem vennék rá. Mindenesetre arra jó volt a kísérlet, hogy ezután megnézzem, mi húzódik a szaturáció csúszkájának másik oldalán is, lehet, egy kis plusz szín érdekes irányokba vihet el egy képet.
